Hello Mindenki! A Taken 13 követővel rendelkezik, meg még ehhez jövök én. Óriási rajongásom van irányába, komolyan megőrülök.
Íme a link: http://takenyou.blogspot.com
A bloggerina Hannah Callaghan.
Alana szülei autóbalesetben hunytak el, a gyámja a nagynénje, Lauren lett. Az említett személy rendelkezik a szülők által lányukra maradt pénz felett míg az be nem tölti tizennyolcadik évét, és el is szórja közben az összeget rendesen. Lauren nagy pasizó alkat. Egy kapcsolat kibontakozásának reményében elköltözött Liverpoolból Kidlingtonba, és Alit is cipelte magával. A lány ott kezdi majd a gimit, de addig még volt egy hete. Első ott töltött estéjén elment egy gyorsétterembe, ahol felfigyelt egy fiúra, aki bámulta őt. Másnap egy Dylan nevű fiú majdnem eltalálta egy labdával, majd Ali be is került a fiú baráti társaságába. Egyértelműen elkényeztett menő kölykök, amit bizonyít az is, hogy Dylan az első adandó alkalommal bepróbálkozott a lánynál. Ő hárított. A suli első napján összebarátkozott a Sally's gyorsétterem pincérnőjével, Corával, aki csak diákmunka miatt dolgozott ott. Megtudta, hogy a fiú, aki folyamatosan bámulta az elmúlt hétben bárhol is volt, még soha nem vetett szemet senkire, sőt rá sem néz a lányokra, avagy senkire. A neve Logan. Egy idő után, ami természetesen Logan és Ali egymás kölcsönös bámulásával társult, a lány Cora ötlete alapján egy szórakozóhelyre készült. Az utcán Logan szólította meg. Pillangók táncoltak a gyomrában. Logan azt mondta, ígérje meg neki, hogy vigyáz magára. Alana a szavát adta, ám a buliban úgy lerészegedett mikor meglátta a fiút belépni a szórakozóhelyre, hogy a mosdóba akart menni rendbe szedni magát az alkoholtól. A női mosdó előtt akkora volt a sor, hogy bement a férfibe. Logan ment be utána. Beszélgettek pár szót, majd mikor kimentek Logan kloroformos kendővel elkábította Alit. Elrabolta a lányt.
Mindent imádok benne. Fogalmazás, téma, tartalom, design (tényleg gyönyörű a design, engem elbűvölt), szereplők, események... Minden!♥
Imádom. Megőrülök tőle. Kész, végem van. Ez a blog annyira a szívembe itta magát hirtelen, hogy el is felejtettem, hogy hahó, írnom kéne róla. De most mégis eszembe jutott, szóval annyit mondok, hogy mindenképpen megéri beleolvasni. Eleinte úgy voltam vele, szuper, egy újabb sablonos blog az elhunyt szülőkkel meg a költözősdivel és majd biztosan rálel az igazira Kidlingtonban és heppi ending meg nyálas minden, de hatalmasat tévedtem. Ekkorát még soha blognál, de komolyan. Imádom. 10 pontból végtelen, de még annál is több♥
Olvassátok, megéri. Imádom, imádom és imádom. Ilyen jó bloggal csak eggyel találkoztam eddigi életemben, és nem hazudok, meg nem csak fényezek. Olvassátok, és megértitek, mire gondolok, meg mitől szálltam el így.
Még mindig itt vagy? A helyedben én már olvasnám a Takent!
xX Eszti

Te jo eg! Ilyet olvasva a blogomrol, szohoz sem jutok! A siras kerulget! Meghatodtam de tenyleg! Koszonom neked, hogy ilyen kritikat es ajanlast irtal rola! Nagyon jol esik! Es megjobban koszonom, hogy kellemeset csalodtal benne! Puszi: -H
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy találkozhattam a blogoddal. Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire hozzám nőtt, és az, hogy ennyire elnyerte a tetszésed az ajánlás nagyon jól esik. És az is, ha a Taken olvasottsága felfelé ível, szinte alapműveltségnek könyveltem el magamban! Nagyon tehetséges és egyedi vagy, megérdemled, ez a legkevesebb! ♥
Törlés