Sziasztok Drágáim!
NotAlonerek, mint észre lehett venni, az elmúlt időszakban nagyon bepörögtem, majd hallani sem lehetett felőlem. Tiszta szívemből sajnálom a történteket, végig emésztettem magam, azóta is gyűlölöm ezért magam, szívesen szemen köpném magam és rosszul vagyok magamtól. Mondhatjuk, hogy az életemmé váltatok mióta belendült a blog. Bármire képes lennék értetek, a részem vagytok, a másik felem.
De az orvosoknak is élnie kell valamiből, pontosabban a betegeikből. Én is a doki néniket látogattam a nyáron, meg egy bácsit is. (Oké, az ipse nem is olyan idős..) Mikor megszülettem szívzörejem volt, állítólag hanyagolható, ellenőrzésekkel kordában tartható, de tavasszal ismét jelentkezett egy régi bajom, amit akkor titkoltam mindenki elől, a családom sem tudott róla, csak a magyartanárom, az én hőn imádott Kiss Tamás tanárom (író, a könyvét, a Tükörtestvért bárkinek merem ajánlani az érettebbek körében (csak epubban létezik, nyomtatott formában elfogyott!)), de mostmár nem titkolhattam, hogy bajom van. Szívtájékon fájdalmaim voltak, majd' belepusztultam minden egyes alkalommal, olyan rémes volt, és egyre-egyre sűrűbben jelentkezett. Az általános orvosomnál jártunk vele a nyár elején, aki elküldött kardiológushoz. Onnan irány röntgenre, onnan vissza, onnan ezer másik irányba. Végül egy ultrahang, egy véleményezésen is voltam, aztán kétszer gerincorvos, azóta terápiázok a gerincferdülésemre, a héten lefoglalja minden napom felét legalább. Külföldön voltam egy hetet mondhatni teljesen net nélkül, úgyhogy ami szabad percem akadt, azt a keveset is nélkületek és írás nélkül kellett töltenem.
Az elolvasott blogokból, vagy csak az apró részletekből amik elém kerültek a telefonom üzenetes 'piszkozatok' mappájába írogattam vázlatokat, de ez semmire nem volt elég a szemerkényi szabadidőm lévén.
Az egészségem érdekében nem volt Rátok időm, pedig sokkal többre becsüllek titeket, mint az én őrült fő szervemet meg hülye gerincemet. Ők meg tudtak volna lenni még egy jó darabig, semmi komoly és húdesürgős bajom nincs, minden kezelhető. De akkor mégis miért kellett elvenni tőlem azt az időt, amit Értetek akartam a magaménak, amit Nektek, Rátok akartam szánni? Hülyeség ezért hányingert kapni magamtól, valószínűleg mindenki megérti az emiatti kihagyásomat, remélhetőleg mindenki megbocsát ezért, de annyira sajnálom azokat, akik várták, várták és csak várták a blogjukról szóló bejegyzést, és annyira rosszul esik, hogy talán azt hiszik, hogy nem nyerte el a tetszésemet a történetük, vagy akár hogy sznob vagyok és csak a lelkükbe akartam gázolni.
Tavasszal már esedeztem a nyárért, rimánkodtam június 12. eljöveteléért, alig vártam, hogy ne kössön le a suli. Abban a hitben tettem ezt, hogy az egész nyaram írással fog telni. Majd olvasom a blogokat meg írom az ajánlókat megállás nélkül, a többi blogommal is tudok törődni, behozom az összes lemaradásom, új részek meg bejegyzések kerülnek az internet markába, gondoltam én. De persze az élet szereti a pofonokat, és inkább a rendelőkbe meg várókba küldött engem, mint a szobám sarkába, a gép elé, és annyira csalódott vagyok most...
És nem magam miatt, hanem Miattatok, mert már Értetek teszek mindent.
Sajnálattal és szebb jövő reményével, Örök Függőtök:
x Eszti
NotAlonerek, mint észre lehett venni, az elmúlt időszakban nagyon bepörögtem, majd hallani sem lehetett felőlem. Tiszta szívemből sajnálom a történteket, végig emésztettem magam, azóta is gyűlölöm ezért magam, szívesen szemen köpném magam és rosszul vagyok magamtól. Mondhatjuk, hogy az életemmé váltatok mióta belendült a blog. Bármire képes lennék értetek, a részem vagytok, a másik felem.
De az orvosoknak is élnie kell valamiből, pontosabban a betegeikből. Én is a doki néniket látogattam a nyáron, meg egy bácsit is. (Oké, az ipse nem is olyan idős..) Mikor megszülettem szívzörejem volt, állítólag hanyagolható, ellenőrzésekkel kordában tartható, de tavasszal ismét jelentkezett egy régi bajom, amit akkor titkoltam mindenki elől, a családom sem tudott róla, csak a magyartanárom, az én hőn imádott Kiss Tamás tanárom (író, a könyvét, a Tükörtestvért bárkinek merem ajánlani az érettebbek körében (csak epubban létezik, nyomtatott formában elfogyott!)), de mostmár nem titkolhattam, hogy bajom van. Szívtájékon fájdalmaim voltak, majd' belepusztultam minden egyes alkalommal, olyan rémes volt, és egyre-egyre sűrűbben jelentkezett. Az általános orvosomnál jártunk vele a nyár elején, aki elküldött kardiológushoz. Onnan irány röntgenre, onnan vissza, onnan ezer másik irányba. Végül egy ultrahang, egy véleményezésen is voltam, aztán kétszer gerincorvos, azóta terápiázok a gerincferdülésemre, a héten lefoglalja minden napom felét legalább. Külföldön voltam egy hetet mondhatni teljesen net nélkül, úgyhogy ami szabad percem akadt, azt a keveset is nélkületek és írás nélkül kellett töltenem.
Az elolvasott blogokból, vagy csak az apró részletekből amik elém kerültek a telefonom üzenetes 'piszkozatok' mappájába írogattam vázlatokat, de ez semmire nem volt elég a szemerkényi szabadidőm lévén.
Az egészségem érdekében nem volt Rátok időm, pedig sokkal többre becsüllek titeket, mint az én őrült fő szervemet meg hülye gerincemet. Ők meg tudtak volna lenni még egy jó darabig, semmi komoly és húdesürgős bajom nincs, minden kezelhető. De akkor mégis miért kellett elvenni tőlem azt az időt, amit Értetek akartam a magaménak, amit Nektek, Rátok akartam szánni? Hülyeség ezért hányingert kapni magamtól, valószínűleg mindenki megérti az emiatti kihagyásomat, remélhetőleg mindenki megbocsát ezért, de annyira sajnálom azokat, akik várták, várták és csak várták a blogjukról szóló bejegyzést, és annyira rosszul esik, hogy talán azt hiszik, hogy nem nyerte el a tetszésemet a történetük, vagy akár hogy sznob vagyok és csak a lelkükbe akartam gázolni.
Tavasszal már esedeztem a nyárért, rimánkodtam június 12. eljöveteléért, alig vártam, hogy ne kössön le a suli. Abban a hitben tettem ezt, hogy az egész nyaram írással fog telni. Majd olvasom a blogokat meg írom az ajánlókat megállás nélkül, a többi blogommal is tudok törődni, behozom az összes lemaradásom, új részek meg bejegyzések kerülnek az internet markába, gondoltam én. De persze az élet szereti a pofonokat, és inkább a rendelőkbe meg várókba küldött engem, mint a szobám sarkába, a gép elé, és annyira csalódott vagyok most...
És nem magam miatt, hanem Miattatok, mert már Értetek teszek mindent.
Sajnálattal és szebb jövő reményével, Örök Függőtök:
x Eszti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése